2021. augusztus 1., vasárnap

Örkény István: "Rózsakiállítás" - Jelenlegi ára: 170 Ft


Az író vallomása:
    Ma már mindannyian tudjuk – ha a magunk ámítására le nem tagadjuk –, hogy életünk szakadatlan szerepjátszás. Tudni véltük azt is, hogy minden pózt, álruhát és jelmezt levetünk azon a küszöbön, amely a létből a nemlétbe vezet át. Kegyelettel idéztük az eltávozottak „ utolsó szavait”, hisz akkor már nem lehet, mert nem is érdemes hazudni. A halál közelsége – ezt hisszük és valljuk évezredek óta – kiszólít ugyan a létezésből, de megtisztít a hiúságtól, önzéstől, nagyravágyástól, képmutatástól, és fölment minden manipuláció alól.
    Mindez igaz volt máig, de ma már nem egészen az. Végső magányunk perceit is kisajátíthatja a technika; utolsó sóhajtásunk megörökíthető, sokszorosítható, többféle hullámhosszon és akárhány csatornán sugározható, milliók képernyőjére rávetíthető. Szereppé válhat egyetlen őszinte gesztusunk: az agóniánk.
    Ezt a szerepet, három ember búcsúfelléptét próbáltam megírni. Egyszerű, ismerős alakokét, amilyenek százával járkálnak körülöttünk. Nem történik velük se más, mint mindannyiunkkal, ha majd üt az óránk, de ami történik, ővelük másképpen történik; erről a másról szól e kisregény.
Eredeti megjelenés éve: 1977
Könyv: Örkény István: „ Rózsakiállítás”
Kiadó: Szépirodalmi
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 1979
Oldalszám: 114
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9631514625
Az első példány újszerű!
A második példány jó állapotú, a borító élein két pici kopásnyom van.


Jelenlegi ára: 170 Ft
Az aukció vége: 2021-08-02 05:41 .

Megjegyzés küldése

Megjegyzés küldése